Kedveljen bennünket!

Felfedtük A vándorló bánya titkait

2020.07.14.

Felfedtük A vándorló bánya titkait

Több szempontból is különleges a Bükkábrányban július 10-én megnyílt, A vándorló bánya titkai címet viselő régészeti-bányászati kiállítás. Többek között azért, mert a kis dél-borsodi településen talált leletek az egész Kárpát-medence, sőt, Európa múltjára rávilágítanak. Számunkra nagy öröm volt közreműködni a tárlat létrehozásában!

Senki nem sejthette 1985-ben, amikor megnyílt a lignitbánya Bükkábrány határában, hogy az óriás gépek nemcsak a földet forgatják majd fel, hanem a település múltját is. De így lett. A régészek ugyanis folyamatosan kutatják a lebányászandó területet – ez Magyarország legnagyobb kiterjedésű ásatása! A világhírűvé vált mocsárciprusok mellett számos különleges, a környék sok évezredes múltjáról beszélő lelet is a felszínre került. A feltárt titkok, az új ismeretek örök nyomot hagynak a település történetében. Így a település, a bánya és a régészek (régészet) élete örökre összeforrt.

Ebbe a feltárt örökségbe és természetesen a bányászat, a bánya titkaiba kapnak betekintést a kiállítás látogatói. A bemutatott leletek mellett az interaktív attrakciók, multimédiás elemek, érdekes információk és játékos kérdések mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ők is részeseivé váljanak ennek a 8000 éves történetnek. Ahogy váltunk mi is a tervezés, az előkészítés és a kivitelezés sok élményt adó munkája során.

Galéria »

 

vissza