Kedveljen bennünket!

Fények és hírességek

2021.08.04.

Fények és hírességek

Tony Curtis, a hollywoodi filmsztár édesapja Mátészalkán látta meg a napvilágot. Nem messze attól a háztól, ahol az országban először gyulladt fel a villanyvilágítás. Így lett a látszólag távol álló két téma egymás szomszédja az új kiállítótérben, a Szalkai–Schwartz-házban. A hely szelleme rendelte melléjük a harmadik témát, a babákat is.

Négy terem, három különböző tematika és egy kávézó – ezt a gazdag és változatos tartalmat kellett egy jelentős épület, az ország első villamosított lakóháza keretébe egymás mellé és egymással együttműködve elhelyeznünk mátészalkai munkánk során.

Nemcsak műszaki vénájúak számára érdekes, hogy az ország melyik szegletében gyulladt fel először egy szalonban a villanyfény. Az elektromosság terjedése ugyanis legalább olyan komoly technikai és életmódbeli változást eredményezett, mint az elmúlt években a digitalizáció. Nem mellesleg: Mátészalka utcáin ugyanabban az évben gyulladt fel a villany, mint New York-ban!

Majd, nem egészen négy évtized múlva megszületett az amerikai metropoliszban a Mátészalkáról kivándorolt Schwartz Manó gyermeke, a kis Bernard – a későbbi Tony Curtis… Többek között a világsztár eredeti jelmezei és festményei adják a kiállítás alapját. Mellette egy kávézó, ahol reméljük, Hollywood hercege is szívesen megpihent volna – lánya, Jamie Lee Curtis pedig már járt is ott!

A kávézóban felfrissülhet minden látogató, ha megismerte a villamosság történetének magyar nagyjait, villamosította Mátészalkát, megcsodálta a Szamosi Istvánné gyűjteményéből származó sok-sok babát, maga is összeállított néhány ruhakollekciót, felmérte, hogy milyen filmekben főszereplők a babák – és mikben szerepelt Tony Curtis…

Az új kiállítótér, az ország első villamosított lakóháza ma az egykori innovatív tulajdonosok, a Szalkai (Schwartz) család nevét viseli. A kávézó Tony Curtisét. A fény városában most már végleg otthonra lelt Hollywood hercege!

vissza