Kedveljen bennünket!

Átláthatóvá tett sokaság

2024.05.06.

Átláthatóvá tett sokaság

Új kiállítóhelyet avatott a miskolci Herman Ottó Múzeum: régészeti látványraktári termet alakítottak ki. Ezért tervezői munkánk vezető gondolata most az volt, hogyan tudunk minél többet megmutatni úgy, hogy az érdeklődők ne vesszenek el a tárgyak és információk rengetegében.

Három korszak, négy géniusz, több mint 2700 tárgy. Az őskor, a népvándorlás kora és a középkor régészeti leleteinek jó része került most a látogatók elé – méghozzá úgy, hogy az idő és a funkció mellett négy korszakos, Miskolchoz (is) kötődő történész-író munkássága a szervezőerő. Marjalaki Kiss Lajos, Leszih Andor, Móra Ferenc és Móricz Zsigmond alapjaiban befolyásolta nemcsak mai régész utódaik munkáját, hanem a ma a városban élők miskolciságát is.

Sokaságban az egyediség

Más szempontból sem hagyományos kiállítással volt dolgunk, hiszen az eddig csak raktárként használt, Tímármalom utcai épületben készült egy látványraktári terem. Ennek fontos feladata, hogy az egész megyéből előkerült, évezredeken átívelő leleteket és azok számosságát is bemutassa.

Attrakció-, látvány- és grafikai tervezőként a mi feladatunk volt ennek a számosságnak a kezelése. A látványraktárban több mint 2700, eddig dobozban fekvő tárgy kerül a szemek elé, lehetőséget adva a kályhacsempék, érmék vagy éppen különböző korok nyílhegyeinek együttes bemutatására – és ezzel az összehasonlításra.

A sokaságot hordozó, látványos elemek, mint a nyílhegyek oszlopa, a kályhacsempék fala, az érmék óriás asztala vagy a hosszú vitrinfal mellett, a raktári létet idézi az is, hogy a padlótól a plafonig belaktuk a teret. De itt nemcsak a „raktáros”, hanem a látogató is minden magasságot elérhet, felfedezhet.

Látogatás vezetve és beavatkozva

Fiókok, vitrinek, létrák, táblák – klasszikus eszközök a hatalmas anyag áttekinthetővé tételére.

Irányított fények, rejtőzködő információhordozók, a sokaságot fogadó falak és oszlopok – egyedi eszközök arra, hogy a látogató vezetve, de bele is avatkozva ismerje meg a falhalmozott tudást.

És természetesen belép a rendszerbe a technika, az adatbázis, ami nemcsak a vitrinpolcok áttekintését segíti, de egyre árnyaltabb információt ad a böngészőnek.

Mindig különleges élmény a régmúlt emlékeivel dolgozni – de összehangolni az évszázadokat a modern, letisztult raktárközeggel, és együtt gondolkodni Miskolc és a megye életéről a még szinte testközelben lévő géniuszokkal és szakmai utódaikkal, egészen kivételes alkalom volt.

 

vissza